Mindig is különös vonzalom kerített hatalmába a régi és kezdetleges dolgok láttán. Ez fogott meg a Blood Feast című splatter filmben is, amely 1963-ban pattant ki Herschell Gordon Lewis és David F. Friedman tébolyult elméjéből. A maga korában meg nem értett elmebajnak számított, amit értettek belőle, arról is meglehetősen negatívan nyilatkoztak, néhol jogosan. A történet egy egyiptomi ételszállítóról szól, aki nők testrészeivel ízesíti ételeit és egyben Istár babilóniai istennőnek is áldozatot mutat be. A kellemest és a hóbortot a hasznossal. Ezt a mesés történetet hihetetlen természetességgel és in medias res brutalitással tárja elénk a mű, amely kategóriájában elsőnek számít - ami a kronológiát illeti - és Lewis barátunknak is tartós hírnevet biztosított. Aki már megcsömörlött a láncfűrésztől, annak mindenképp megér egy órát az életéből.
Ha döntenem kellene arról, hogy milyen zenére ropják a táncot a népek a temetésemen, akkor jó eséllyel a Tormentre esne a választásom. Az elmeháborodás 1985 végén kezdődik, amikor is Simon Brand és Kevin Haynes úgy belevág egy együttes létrehozásába, mint a kezdő baltás gyilkos a saját kezébe.
Simon Brand.
Brand 1965. január 2-án jött világra egy angol városban, Bristolban. Szülei ír bevándorlók, a család eredeti neve Brando volt, de az angolosabban hangzó Brandre változtatták. Simon már fiatal korában érdeklődött az akkoriban újjáéledő rockabilly műfaj iránt és a punk rockot is kedvelte, így hamarosan rá is gerjedett a psychobillyre, ezért meg is alapították a Sharks és a Shakin' Quiffs korábbi nagybőgősével, Steve Whitehouse-zal Frenzy névre hallgató együttesüket 1983-ban. Egy kislemez (Robot Riot) erejéig zenéltek együtt, 1984-ben a Hall Of Mirrors album felvétele alatt különböző viták miatt Simon barátunk távozott az együttesből.
Kevin Haynes.
Kevin Haynes a Joint Jumpers nevű bristoli banda énekese volt ebben az időben, egy koncerten ismerkedett meg Branddel. 1985-ben végleg eldöntötték egy új formáció létrehozását, bőgősnek Sean Holdert szánták, aki ugyancsak a Joint Jumpers-ben játszott. Már csak egy találó név hiányzott, amelyet végül a Frenzy kislemezének, a Robot Riot 12 inches verziójának "B" oldalán fellelhető utolsó szám címe (Torment) szolgáltatott.
Sean Holderrel.
Novemberben el kezdtek próbálni a bőgős garázsában és saját számok írásába fogtak, többek között a Rockjet, Uncle Sam és a Death Trail is ekkor született meg. "Menedzsert" is találtak Nutty Dave személyében, aki két koncertet szervezett nekik.
Nutty Dave.
Egyet Brightonba december 23-ára, a másikat szentestére Bristolba. A bulikon főleg kezdő zenekarok léptek fel mint például a Coffin Nails és a Long Tall Texans. A koncertek után új bőgőst vettek fel, Tony Biggs-et. Ő később a Rimshots nevű formációban folytatta és korábban nagyon rövid ideig játszottak együtt Branddel a Firebirds-ben is. 1986-ban beindult a mészárszék, egy demófelvételt küldtek a Nervous Records-os Roy Williams-nek, valamint újabb bőgőscsere történt, Simon Brand régi barátja, Simon Crowfoot töltötte be ezentúl a posztot.
Simon Crowfoot.
Tavasszal a Nervous Records gondozásában megjelent Zorch Factor One válogatáson két számmal is szerepeltek, My Dream és a The Source. Az első olyan lányokról szól, akik csak az álmokban jelennek meg, a második a psychobilly és a rockabilly közötti különbségeket elemzi. Ezeket még Tony Biggs-szel vették fel. Három daluk (Uncle Sam, Pass It On, The Last Time) a Stomping At The Klub Foot válogatássorozat harmadik részén jelent meg. Mivel elemükben voltak, megjelent a négyszámos Mystery Man kislemez, valamint az első albumuk, a Psyclops Carnival.
Ezután gyorsan népszerűvé váltak, szerepeltek a Stomping At The Klub Foot VHS-kiadásán és a Psycho Attack Over Europe válogatás második részén is. 1987 elején európai turnéra indultak, amely Psyclops Tour néven futott. A körút részét képező első dendermonde-i Psychobilly Weekenden már több mint ezer meghatározhatatlan teremtmény előtt léptek fel. Eközben a stúdiót sem hanyagolták, újabb két számot vettek fel a Zorch Factor Two válogatás számára. A True Expressions című szerzeményt Simon Crowfoot írta, a Hornet's Nest pedig a psychobilly életérzésről szól. Év végén a Nervous Records égisze alatt kiadták a második albumukat, a Three´s A Crowd-ot, amely egy 12 inches hanglemezen jelent meg és tartalmazott egy összecsukható albumot rengeteg képpel a Psyclops Carnival turnéról.
A dalok egy sorozatgyilkos elvetemültségét ötvözték a jólelkű molnár kedvességével, különféle témákat boncolgattak, a személyes kapcsolatoktól kezdve a mentális egyensúly elvesztésén át a szerelmet csúfoló szövegekig terjedtek. Egy feldolgozás is helyet kapott, a Ricochets-től a I'm A Loser. 1988-ban egy kicsit lassítottak, felvették újra a My Dream című dalt a Psycho Attack Over Europe válogatás harmadik részéhez és egy belga psychobilly fesztiválon is felléptek. 1989-ben kiadták harmadik albumukat, a Round The World-öt, amellyel - kortársaikkal ellentétben - a gyökerekhez nyúltak vissza, valamint ez volt az ötvenedik album, amelyet a Nervous Records adott ki.
Ez nemcsak az új külsőben (méretre szabott öltönyök, jól fésült hajak), hanem a dalok "ellustulásában" is észrevehető volt. Akadt swing (Good To Be True), neo-rockabilly (Sail Away) és klasszikus psychobilly elemeket tartalmazó szám (Laser Head) is, az album érdekessége az a'capella verziójú Eddie Cochran-sláger, a Twenty Flight Rock volt. 1990-ben kiadták a negyedik és egyben utolsó albumukat a Hypnosis-t, amely nagyban hasonlított az előző albumra abban a tekintetben, hogy különféle műfajokat kevert a psychobillyvel.
Két feldolgozást is tartalmazott az album, az egyik egy Bo Diddley-feldolgozás volt, a Who Do You Love?, a másik - meglepő módon - egy Tina Turner szám az I Can´t Stand The Rain feldolgozása lett. Az album megjelent 12 inches hanglemezen és az akkoriban még újdonságnak számító CD-n is. Ezutóbbi további két számot is tartalmazott a hanglemezhez képest, a Sad Man és Strangulate című dalokat. Felvették egy régi swing szám feldolgozását (Route 66) a Zorch Factor harmadik részéhez, amelyhez Simon Brand is készített egy szóló felvételt, a Broken Home-ot. Ez idő tájt már nagyon népszerűnek számítottak a színtéren, a bőgősük egy koncert alkalmával megismerkedett egy holland lánnyal, aki annyira lekötötte kezeit és egyéb testrészeit, hogy meg is váltak tőle és Vince Mildrennel folytatták a zenélést 1992-ben.
Vince Mildrennel 1992-ben.
1993-ban Simon Vermontba ment dolgozni és nem utolsó sorban rendbe hozni csődbe ment házasságát. Ez átmenetileg a zenekar végét jelentette, de 1994-ben visszatért Bristolba és Kevin Haynes-szel együtt tervezték a banda újraalakítását, valamint a jövőbeli fellépéseket, de szülei növekvő mentális problémái miatt kezelésre küldték, amely csak rontott a helyzetén és nem sokkal ezután felakasztotta magát a kórház kertjében. Halálával végleg megszűnt az együttes. 2000-ben újra kiadták a Psyclops Carnivalt, amely tartalmazta a Mystery Man kislemezt és még négy bónusz számot is, valamint egy Best Of Torment válogatást, amely szinte (These Chains kivételével) tartalmazta az egész Three's A Crowd albumot.
A wrecking, a nótázás és az italozás elengedhetetlen egy ifjú temetőlakó szellemi-testi fejlődéséhez, ezért ismertetnék is egy nagyszerű mókázást, amely hamarosan anyagi valójában is manifesztálódik. Szeptember 17-én a Dürer kertben kerül megrendezésre a Graveyard Boogie Night elnevezésű bál, ahol zenészek négy csoportja szórakoztatja majd az álmatlanságban szenvedőket. Előbújik a hűvös kriptákból a Los Tiki Torpedoes, amely az előző felvonásban is említésre került és egy kócos nőszeméllyel felfegyverkezve támad a közönségre. Először látjuk a Hellfreaks muzsikusainak kilógó beleit, akik elmeháborodott meséket hoznak nekünk Zsémbes Zsuzsi erőművésznő találásában. Lészen egy kakukktojás is a Hepcats személyében, akik a halandóknak szánt rockabilly műfajban utaznak. Az éjszaka külhoni vendége, a Tony Montanas, akik túlvilági gonosztevők képében bemutatják a "mafiabilly" minden csínját-bínját. Bármely' halandó bebocsátást nyerhet, ha 1500 forint kenőpénzt ad a cinterem őrült őrének kilenc óra után harminc perccel.
"Maga úgy néz ki, mintha Elvis most szökött volna a temetőből!" - mondotta egy öregember egy átmulatott éjszaka után Újpest egyik, félhomályba vesző utcáján. Fel is világosítottam, hogy egy mondatban sikerült megfogalmaznia a psychobilly lényegét. Jelen írásunk ennél egy kicsit bővebben mutatja be a műfajt. Zeneileg a hetvenes évekbeli punk és az ötvenes években taroló rockabilly keveréke, ami a korai időket illeti. A dalok leginkább a horror, a szokatlan és "beteg" dolgok, valamint más tabuk környezetébe helyezhetőek kizárólag vicces és tréfás szövegvilággal ellátva. Kicsit morbidnak tűnhet ez a párosítás, de nem kell messzire mennünk, hogy hasonlóan furcsa felállást találjunk, elég csak belelapozni egy néprajzi lexikonba. Magyarországon, főleg az Alföldön volt elterjedt szokás, a halottas játék. Ez lényegében egy temetést mutatott be meglehetősen mókás stílusban.
Tréfát űznek a halálból.
"A Nagyalföldön a temetést parodizáló játék igen kedvelt volt, és lakodalom aligha fejeződött be a halottas játék bemutatása nélkül. A szereplők férfiak voltak. A női szerepeket is férfiak alakították. A halottas játék szereplői a halottat alakító játékos, a pap, a kántor, a halott felesége és gyermekei. A „halottat” lócára, létrára, asztalra stb. fektetve vitték be a lakodalomba, amelynek résztvevői nagy érdeklődéssel fogadták és nézték végig a jelenetet. A halottas játék egyik legfontosabb részét a pap beszéde alkotta, amely a valóságos gyászbeszédek felépítésének, fordulatainak a mintájára készült, vaskos, obszcén kifejezésekkel megtűzdelve. Az obszcenitás a játék cselekményében is megmutatkozik. A pap beszéde közben a halott családtagjait alakítók jajgatnak, a feleség a halott penisét fogdossa. A phallost rendszerint kukoricacsővel, csutkával, botdarabbal, sárgarépával imitálják. A játék több variánsában a halott feltámasztására, életre keltésére történik kísérlet. Megjelenik a csodadoktor, aki napraforgószárból készített injekciós tűjével – amelyből lisztet fúj ki – éleszti a halottat. – A farsangi időszakban bemutatott halottas játékok rendkívül változatosak. Farsangkor a halottat nemcsak élő személlyel, hanem igen gyakran szalmabábbal, döglött állattal, a koporsót helyettesítő lefelé fordított tekenővel alakítják."
A kendék mesterien mívelték a tréfa mikéntjét, az nem vitás. Másik nagyszerű példa a szaploncai vidám temető. Szaplonca egy erdélyi falu, ahol egy Stan Ioan Pătraş nevezetű mesterember készített érdekes sírfeliratokat.
Csak vidáman!
"Itt nyugszom én idelenn Braic Ileana a nevem Volt öt legénygyermekem Isten tartsa valahányat Neked Griga megbocsátok Bár a késed belémvágtad Mikor leszúrtál részegen, De eltemettél tisztesen Itt a nagy templom tövén Te is megtérsz majd mellém"
A psychobillyre visszatérve, a fent említett kulturális értékeknek is ugyanez a célja, a halált próbálják egy kicsit emberközelibbé tenni. Természetesen ez csak szerény személyem véleménye. De haladjunk is tovább! A műfaj a politikát teljesen mellőzi, mivel annak idején a legényeknek és leányoknak a ködös Albionban elegük lett a jobb- és baloldal világmegváltó botorságaiból, így leszögezték, hogy a psychobilly koncertek politikamentes övezetnek számítanak. Maga a kifejezés a "One Piece at a Time" című country számban tűnik fel először, amelyet Wayne Kemp írt 1976-ban Johnny Cash számára. A dal egy autógyári munkásról szól, aki alkatrészenként lop össze egy Cadillacet sok-sok év alatt és a végeredmény egy "psychobilly" Cadillac lesz.
A bizarr álomautó.
"Ugh! Yow, RED RYDER This is the COTTON MOUTH In the PSYCHO-BILLY CADILLAC Come on
Huh, This is the COTTON MOUTH And negatory on the cost of this mow-chine there RED RYDER You might say I went right up to the factory And picked it up, it's cheaper that way Ugh!, what model is it?"
A kifejezést később a kaliforniai (1975-től New York-i) The Cramps együttes is használni kezdte a plakátjain. Őket tekinthetjük a psychobilly előfutárának, de magukat még nem psychobilly együttesként írják le annak ellenére, hogy zenéjükben punk és rockabilly elemek keveredtek, a szövegvilág pedig horrorisztikus attitűdöt vett fel.
Ők már a temető kapujánál jártak.
Az első zenekar, amely egyértelműen mutatta a teljes elmebaj jeleit, a dél-londoni Meteors volt, amely 1980-ban alakult és a mai napig csak magát tekinti eredetinek. Az ő rajongóik alkották meg a műfajra jellemző "táncot", a wreckinget, amely a punk koncerteken elterjedt pogóhoz hasonlít.
A Meteors fura ura.
Wrecking a Riptide koncertjén.
A felnyírt Elvis-frizurát, a quiff névre hallgató hajszerkezetet a Teddy Boy mozgalom (angol rockabilly közösség röviden) elleni lázadás szülte meg, erre utal a The Sharks "Take a Razor to Your Head" című száma is.
Égnek áll a hajuk és élvezik.
1982-ben a hammersmith-i (London egyik negyede) Clarendon Hotelben megnyílt a Klub Foot, amely hamarosan az őrület központjává vált és elősegítette az élőhalottak ismerkedését ,valamint további polgárok megfertőzését. Több együttes is itt kezdte pályafutását és vált népszerűvé. Többek között a Guana Batz, Demented Are Go, Coffin Nails és a holland Batmobile.
A rémmulató.
1984-ben egy válogatás is készült az itt fellépő bandák koncertfelvételeiből "Stomping at the Klub Foot" néven. A szórakozóhely végül 1988-ban egy városrendezési terv áldozatává vált.
Horror éjjel, horror nappal, horror minden hullámhosszon.
A 80-as évek közepétől Európa más tájain is oszlani kezdtek az élettelen testek, ekkor alakult és vált népszerűvé a német Mad Sin, a dán Nekromantix és az Egyesült Államokból Angliába települő The Quakes is. Egy válogatás is készült ebben az időszakban "Rockabilly Psychosis and the Garage Disease" néven, amely az említett két műfaj és a psychobilly kapcsolatát mutatja be. A korszakot jellemzi a zenei világ vegyítése más stílusokkal is, amelyet a 90-es évek közepétől induló harmadik hullám vitt tovább és bővített. Eddigre már az egész világot hatalmába kerítette ez a furcsa téboly, s olyan zenekarok tűntek fel a színtéren, mint a japán Battle of Ninjamanz, a dán Godless Wicked Creeps, a holland Asmodeus, az amerikai Tiger Army és még sokan mások. Miközben lassan szétette a rozsda a vasfüggönyt, Magyarországon pár ember kezdett érdeklődni a műfaj iránt, zenekarok létrehozására is voltak próbálkozások, de legelőször az 1995-ben alakult Gorilla nevezetű formációnak sikerült maradandót alkotni és ez annyira jól sikerült, hogy külföldön is nagy hírnévre tettek szert. 2001-ben az énekes Kanadában telepedett le, amely az együttes aktív szereplésének végét jelentette, de 2009-ben visszatelepült Magyarországra, így hamarosan újabb koncertek várhatóak. Természetesen az elmúlt években nem tétlenkedtek a műfajt kedvelő ifjak és felélesztették a műfajt hosszú és mély álmából. 2004-ben pár hardcore legény megalapította a The Silver Shine-t, amely azóta három albumon, három tagcserén és pár turnén már túl van, valamint a nemzetközi közösség ismertebb bandáit is elhozták hazánkba. Az éledező temetők láttán a régi sírásók is előmásztak, így hamarosan a Voodoo Allen névre hallgató zenekar is a rémek közé csapott, egész pontosan 2006 novemberében. 2007-ben őket követte a The Silver Shine tagok másik bandája, az Ati Edge and the Shadowbirds, valamint a női énekessel riogató psychobilly-surf zenekar, a Los Tiki Torpedoes, majd 2009-ben a psychobilly és más műfajok keverésével operáló The Crooked és a The Hellfreaks. A zenekarok számával egyetemben a műfajt életstílusként űző fiatalok száma is emelkedett az utóbbi időkben.
Gorilla
The Silver Shine
Voodoo Allen
Ati Edge and the Shadowbirds
Los Tiki Torpedoes
The Crooked
The Hellfreaks
Rövid kalandozásunk a cinteremben véget is ért, néhány felvétel ízelítőnek.
Batmobile - Transylvanian Express
The Meteors - Wolfjob
Gorilla - Hotel Phantom
The Silver Shine - Don't Trust the Girl with the Chainsaw
Bejegyzések
