2009. december 25., péntek

Psycho Orchestra X - A kedves kórokozó


Eme briliáns zenekar tagjai is legalább kétszer sorban álltak az elektrosokkért, amikor a helyi elmegyógyintézetben akció keretében osztották azt.

Gyógyszert szedhetsz, teát ihatsz, a himlő elől el nem futhatsz!


A történet 1982-ben kezdődik az akkor még nyugat-németországi Hannoverben, ahol Beaker Pox (ének, gitár) és Slin Pox (dobok) rendszeres rémisztgetésbe kezd elsőként az országban. Egy év múlva Carl Pox is csatlakozott mint dalszövegíró és ritmusgitáros. 1984-ben kijött az It's so dark című kislemezük a Wahnsinn Records által, majd a holland KIX4U segítségével az első nagylemezük, a Voodoo Power is megjelent. Az európai turnéjuk után hivatalosan feloszlottak, de még 1991-ig különféle fesztiválokon vállaltak fellépéseket. Néhány válogatáson is feltűntek közben (például Psycho Attack Over Europe sorozat). 2008 óta újra koncerteznek, a Psychomania Rumble fesztiválon tértek vissza újfent egy kicsit módosított felállással (Borg Pox - dob, Mad Pox - ritmusgitár).

Itt éppen elmúlt a gordonundor!


Az együttes nevének rövidítése betegségek egy csoportjára (himlő) utal, amelyek kiütésekkel járnak. Az egész formáció nagyban különbözött a korszak psychobilly bandáitól. Ritkán használtak nagybőgőt (Hellco Pox birtokolta ezt a pozíciót), inkább a basszusgitárt preferálták, de gyakran mellőzték teljesen ezt a szekciót. Az erősen torzított ritmusgitár és a rekedtes énekhang is kiemelte az akkori együttesek közül. Hangzásilag a Bauhaus post-punk együtteshez álltak közel. A dalszövegek az emberiséget negatív színben tüntették fel és külsőségekben is a nagyon elborult irányt képviselték. Transzvesztitának öltöztek, eredeti állatvért és csontvázakat használtak színpadi műsoraik alatt.
A cinterem őrült őre a Nighttime Syndicate és a It's so dark nevezetű szerzeményeket ajánlja.

P.O.X. - Nighttime Syndicate



P.O.X. - Rockin' Daddy